EB/BEN SEGÍTHETEK?!
(Második rész)
Az előző részben rövid leírást adtunk a kutya szaglási folyamatáról, valamint a szagmolekulák ingerületté válásának útjáról.
Ebben részben a kutyák szaglás-folyamatának kutatási történetét ismertetjük röviden, illetve néhány mérföldkövet villantunk fel az elmúlt évszázad jelentősebb kutatási eredményeiből.
Kezdeti vizsgálatok
Az emberiség számára elég régen ismeretes tény, hogy a kutyák szaglóhámjában található receptor cellák kiválóan alkalmasak arra, hogy a – még csekély mértékben is – különböző szagok, szagminták sokaságát, megkülönböztessék, felismerjék, ami számos kutatásra, vizsgálatra szolgáltatta az alapot. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a kutyák jobban preferálják az állatoktól származó szagokat a többiekhez képest. Ez azonban elég hamar megdőlt, ahogyan a különböző vizsgálatok eredményei napvilágot láttak. E. T. Seton természettudós, aki behatóan foglalkozott a kutyák szaglásának mechanizmusával, 1897-ben egy pompás kifejezést használt a kutyák vizelettel való szagjelzéseire: „szagos hírközlő”-nek nevezte a kutyák ilyen jelzéseit. (E kifejezés nagyszerűsége abban áll, hogy ezidőtájt láttak napvilágot a rádióhullámok és különböző távközlési rendszerek alapját szolgáltató fizikai kutatások eredményei, melyek terminológiáinak fontos és akkor kialakuló szava volt a "hírközlés" szó.) Ezzel azt szerette volna kifejezni, hogy a kutyák a vizeletükkel üzennek a többi fajtársuknak, így egyfajta hírközlő oszlopként használják a különböző tárgyakat a vizeletük által hordozott információk forrásaként.
1908-ban természettudósok úgy vélték, hogy a kutyák jobban szeretik a természetes szagokat a mesterséges szagokhoz képest, amely eredményre a pézsma szaganyagok vizsgálata során derült fény. Tudományos kísérletek sokasága látott napvilágot ebben az időben, és az 1920-as évekre már nagyon szigorúan szabályozott keretek között próbálták meghatározni, milyen érzékeny is a kutya orra. Természetesen a kornak megfelelő eszközökkel és módszerekkel hajtották végre ezeket a kísérleteket. Egy ilyen kísérletben például egy illatosított fenyő rudat adtak két másodpercre egy illető, a kísérleti alany kezébe, majd rögtön utána a rudat négy másik ember kezébe. Ezután ezt a rudat elhelyezték húsz hasonló méretű, anyagú és kivitelű rúd közé. Végül a kutyával megszagoltatták a kísérleti alany testét, és a kutya kivétel nélkül kiválasztotta az alany által tartott rudat a többi közül.
H. M. Budgett "Hunting by Scent" című művében egy újabb mérföldkövet mutat be a kutyák szaglásának kutatásában. Budgett 1933-ban kimutatta, hogy a kutyák képesek követni a szagnyomot még akkor is, ha a keresett személy gumitalpú cipőt visel és kövezett úton halad, de még akkor is, ha éppen ugyanazon személy biciklire is száll. Feltételezte, hogy ha a követett szagnyom valamilyen okból megszűnik, akkor a kutya elkezd követni egy másik, a korábban keresettel kapcsolatban lévő nyomot, például az alany által letaposott, eltört fűszálak által keletkezett nyomot. Budgett már akkor leírta, hogy a kutya szempontjából a legjobb körülmények egy szagnyom követésére akkor állnak fenn, amikor a talaj hőmérséklete néhány fokkal magasabb, mint a levegő hőmérséklete. Ez a kiváló körülmény a korai esti órákban áll elő. Nem véletlen, hogy a szaglásukra támaszkodó ragadozók vadászatukat az esti órákra időzítik.
A kutatások egyre bonyolultabbakká válnak...
1946-ra ismertté vált a kutatók számára, hogy a kan kutyák jobb teljesítményt mutattak a szagnyomok követésében, mint a szukák. Ez valószínűleg annak köszönhető – az akkori ismeretek szerint -, hogy a kan kutyák gyakrabban használják az orrukat a mindennapokban, a territoriális és szexuális viselkedésüknek köszönhetően. A ’40-es évek kutatásainak talán még fontosabb eredményeként említhetjük azokat a vizsgálatokat, amelyek a szagkövetési teljesítmények növelésére irányultak. Az akkori publikációk szerint a kutyák nyomkövetési képessége növelhető rendszeres tréninggel, ami nem nagy meglepetés. Azonban az már figyelemre méltó, hogy ugyanez a hatás elérhető akkor is, ha a kutyánkkal kis adagban koffeint fogyasztatunk. A koffein ilyen hatását embereken is tesztelték és hatása – bár nem olyan mértékben mint a kutyáknál -, ott is kimutatható.
A kutya szaglása –
és amit hiszünk róla…
1955-ben Kalmas Bjanbeh különböző kísérleteket hajtott végre, amelyekben kimutatta, hogy a kutyák képesek felismerni különböző szagváladékokat ugyanannak az embernek a hónaljáról, tenyeréről és talpáról származóan. Kutatásaival igazolta, hogy a kutyák képesek megkülönböztetni egy család tagjainak illatanyagait, de nem képes megkülönböztetni az egypetéjű ikreket, hacsak nincsenek jelen mindketten egy időben a vizsgálat helyén.
A következő évtizedekben a szaglás, nyomkövetés körüli vizsgálatok egyre bonyolultabbak, ugyanakkor kifinomultabbak és részletesebbé váltak. 1961-ben kezdték vizsgálni kutyákkal a progeszteront - amely egy női nemi hormon -, melynek szintje megemelkedik az ovuláció után. A vizsgálat során kiderült, hogy a kutyák képesek voltak megkülönböztetni azokat a tárgyakat, amelyekkel olyan nők kerültek kapcsolatba, akik menstruációs ciklusukban voltak. Ezeket a tudományos vizsgálati eredményeket öreg pásztorok is alátámasztották, akik bizonyították, hogy kutyáik minden utasítás vagy kérés nélkül kiválasztották a csordából azokat a teheneket, amelyek az ösztrusz állapotában voltak.
Az 1970-es évek kutatási eredményei kimutatták, hogy a kutyák képesek kimutatni a vajsav – amely az emberi izzadtság egyik alkotóeleme - egymilliószor kisebb koncentrátumát, mint amit az ember képes érezni. Az 1980-as évekre pedig bebizonyították, hogy ezen képességüket tízszeresére is lehet növelni azzal, ha szisztematikus módszerrel adagoljuk ezen szaganyagokat kutyánknak. Ez a megemelt szintű képesség 5-12 nap után jelentkezett, miután a szaganyag adagolása kezdődött és 7 napig volt megfigyelhető, miután a szisztematikus adagolás elmaradt. Ez a kutatási eredmény azt sugallja, hogy a kábítószer kereső kutyáknak alkalmasint azokat a kábítószereket kell – szájon át vagy injektálva - adagolni, amely keresését elvárják tőle, hogy növeljék a keresési teljesítményüket.
A kutatásokba már a katonaság is bekapcsolódik
Az Amerikai Egyesült Államok hadserege, a US Army kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel kutatja a kutyák szaglását, s dollármilliókat költenek az ezzel kapcsolatos kísérletekre. A US Army Mobility Equipment Research and Development Command (Mobil eszköz kutató és fejlesztő parancsnokság) nagy költségvetésű kutatásokat hajtott végre a kutyák szaglása terén, s kutatásai eredményeképpen a 80-as évek elején a következő közleményt adta közre: „A kutyák nagyon jól kiképezhetők aknakeresésre, szélsőséges klimatikus és terepviszonyok közözött is. Olyan speciális, nagy érzékenységű Aknakereső Rendszer-ként alkalmazhatóak, amely relatív olcsó, megbízható, kitartó és azonnal hozzáférhető”.
Egy 1985-ös kutatási riportban kijelentik, hogy nincs olyan megbízható szerkezet az akna- és különböző robbanószerkezet felderítésére, mint a jól képzett kutya. A kutatást végző részleg a kutyákon túl kipróbáltak még más állatokat is, borzokat, prérifarkasokat, begale-prérifarkas keverékeket, szarvasokat, görényeket, vörös rókákat, sertéseket (Duroc, Javelina), oposszumokat, mosómedvéket, bűzös borzokat, de sikertelenül.
A US Army nem a keresendő személy biciklire ültetésével tesztelte a kutyáit, mint ahogyan Budgett tette. Ehelyett ők különböző trükkökkel nehezítették a lefektetett nyomokat, például a nyomokat mélyen beásták a földbe, amit olajjal locsoltak le és utána felgyújtottak. Vagy például aknamezőt teleszórták éles lőszerekkel, töltényhüvelyekkel, hogy nehezítsék az akna felkutatását. De a keresendő személyek esetlegesen vízben, légzőkészülékkel hosszan úszva – mielőtt a másik oldalon folytatva a nyomfektetést – nehezítették a kutyák helyzetét. Sok egyéb trükköt vetettek még be, de egyikkel sem tudtak átjárni a kutya eszén, illetőleg az orrán.
Mindannyiunk számára ismerős a levegőbe szimatoló kutya csodálatra méltó látványa, ahogyan a levegőben orrával keresi keresendő madarak illatanyagait. Csodálattal nézzük, hogyan, milyen hatékonysággal használják orrukat, azonban mégis egy kicsit idegen számunkra, hiszen mi nem a szagok világában élünk és nem az orrunk az elsődleges érzékszervünk.
A kutya szaglása körüli kutatások eredményei számos érdekességgel lepnek meg minket. Ilyen érdekesség például a már korábban említett eredmény, miszerint a kan kutyák jobb nyomkövető teljesítménnyel rendelkeznek, mint a szuka kutyák. Ez egy kis ellentmondás más fajokkal szemben. Nekünk, embereknek a szaglása, illetőleg annak érzékenysége változik a napszakokon belül. A legjobb késő reggel és késő délután, habár a reggeli érzékenység szintje megmarad egész nap folyamán, ha kihagyjuk az ebédet. Nálunk viszont a nők azok, akik sokkal több illatanyagot sokkal kisebb koncentrációban képesek érzékelni, mint a férfiak, különösen akkor, amikor az ösztrogén hormon szintjük magas.
Ha már más fajokról beszélünk, illetőleg szóba került az ivari ciklus szaglást befolyásoló szerepe is, meg kell említeni ennek fordítottját is: a nőivarú egér szexuális ciklusa megváltozik, ha megérzi a hímivarú egér szagát.
De térjünk vissza a kutyákhoz. A kutyák ösztrusza kémiai jelek, azaz szagok által közvetítetten szinkronizált, de nem egyszerűen stimulus és a szervezet erre adott válaszaként, hanem sokkal bonyolultabb módon. Egyébként ez az embereknél is így van. Egy olyan munkahelyen, ahol sok nő dolgozik, egy idő után a nők menstruációs ciklusa szinkronizálódik, azaz a nők egy időben kezdik meg ciklusukat. Ez a szinkronizálási folyamat szintén a szagok segítségével történik, csak mi emberek nem "tudunk" róla.
Az ösztrusz állapotában lévő szuka vizelete, illetve annak szaganyagai nagyon vonzóak a tapasztalt kan kutya számára. A kutyáknak meg kell tanulniuk, hogy a szagok mit jelentenek. A vizelet szagjelei, maga a vizelettel való jelzés nem jelent semmit olyan kutya számára, amely úgy nevelkedik fel, hogy nem találkozik kutyákkal. Meg kell tanulniuk, mit jelentenek a vizelet jelei és meg kell tanulniuk, hogyan kell jeleket hagyni vizeletük által. Ezért is fontos, hogy kutyánk úgy nőjön fel, hogy minél több kutyával találkozhasson, minél több kutyával kerülhessen szociálisan interaktív kapcsolatba.
A szagokra való reagálás a kutya korai időszakában kezdődik. Orosz etológusok tanulmányaik eredményeként közölték, hogy a kutyák nyálelválasztással válaszolnak a táplálék illatanyagainak érzékelése után. Katherine Houpt a kutyák táplálék preferenciáját vizsgálta és megállapította, hogy a disznóhúst jobban preferálják mint a bárány vagy a lóhúst, a bárányt a lóhúsnál, a marhahúst a lóhúsnál, a marhát a bárányhúsnál. Ezek a preferencia vizsgálatok, illetőleg a preferencia szintek megállapítása nem az ízlelésre, hanem a szaghatások alapján történtek.
A szaglás kutatása tovább fejlődik
Larry Myers az Alabamai Egyetemen kidolgozott egy Elektroencephalografikus (EEG) módszert, hogy kiértékelje a kutyák szaglási képességét. Tette ezt mindazért, mert praxisában a kutyatulajdonosok jelentős része (kb. 40 %-uk) panaszkodtak kutyájuk csökkent vadászati és field trial-es orrjóságára utaló teljesítményére. Bizonyos vírusok, így például a parainfluenza károsíthatja a szaglóhámot, és bár a szagló receptor sejtek kéthetente cserélődnek, azonban – a fertőzött kutyának - hat hétig is eltarthat, amíg teljesen visszanyerik eredeti szaglóképességüket. Myers megállapította, hogy a cortisone-ok (steroid hormonok), mint például a Prednisone (immunjavító gyógyszer), csökkenthetik a kutyák szaglóképességét, mint ahogyan teszik ezt különböző betegségek is, például a diabétesz (cukorbetegség) és az epilepszia is. Myers fejlesztett egy öt, különböző szaganyagból álló teszt készletet, melynek segítségével a kutyatulajdonos megállapíthatja kutyája szaglóképességének hatékonyságát.
A kutya szaglásának érzékenysége részben öröklött. A kutya kiváló szaglószerkezete természetesen genetikailag adott, azonban annak funkcionális minősége, így érzékenysége is gondos tenyésztéssel és tréninggel javítható. Fajta szempontjából az angol véreb és a beagle említhető jó példának, ahol a szaglás képességét gondosan tervezett tenyésztés útján javították. Tréning tekintetében pedig a reptéri kábítószer kutyák emelhetők ki - az USA-ban a "Beagle brigád" -, ahol a beagle-k szaglóképessége szignifikánsan jobb, mint hasonló tevékenységet nem folytató fajtatársaiké.
A szagok, illatanyagok példátlan jelentőséggel bírnak kutyáink számára. A kutya orrában lévő különböző enzimeket aktiválnak a szaglósejtekben és ennek hatására a kutya memóriájából előcsalják a szag azonosítását jelentő emlékeket, különböző fajtáknál különböző mértékben.
Scott és Fuller a '60-as évek elején a kutyák viselkedését vizsgáló kísérletsorozat részeként, vizsgálták a különböző fajták szaglását is. Kihelyeztek egy egeret egy kb. fél hektáros területre. A beagle-knek átlagosan egy perc elég volt, hogy megtalálják az egeret. A foxterriereknek mindez 15 percükbe került, míg a skót terrierek sikertelenek voltak a kísérlet során. E kísérlet is mutatja, hogy a fajták különböző orrérzékenységgel bírnak. Egyes fajták, így például az angol véreb, a talajon lévő szagok keresésénél kiválóak, míg más fajták, mint például a skót juhász, a légszimatban nagyszerűek. Ezért is szeretik Angliában kereső kutyaként használni a skótjuhászt.
A legnagyobb kérdőjel a kutya szagló szerkezetében az ún. a Jakobson szerv (vomeronasal organ). Ez egy tasakszerű szerv a kutya szájpadlásán a metszőfogak mögött, amely egy-egy csatornán keresztül nyílik a száj- és orrüregbe egyaránt. A Jakobson szerv bő vérellátású és idegszálakkal sűrűn átszőtt, mely idegszálak az agyban végződnek. A Jakobson szerv fontos része a kutya szaglószervének, de pontos működését még nem igazán ismerjük. Patásoknál, mint például a kecskénél, a Jakobson szerv szexuális rendeltetésű. A kecske - és a ló - jellegzetes viselkedési formája, amikor a felső ajkát felhúzza, ráncolja az orrát és megemeli a fejét, mintha grimaszokat vágna. Ez az ún. "flehmen" effektus. Ennek a grimaszoló magatartásformának funkcióját a szaganyagok Jakobson szervhez való juttatásának gondolják. A prérifarkasoknál (Canis latrans) és a sakáloknál (Canis aureus) is megfigyeltek flehmen effektust, de kutyáknál nem. Larry Myers úgy gondolja, hogy a kutyák Jakobson szerve elsődlegesen - a feromonok által befolyásolt - a kutya érzelmi viselkedésére hat ki. A Jakobson szerv nem tartozik a klasszikus értelemben vett ún. "tudatos szagláshoz", sokkal inkább a szex hormonok tudat alatti érzékeléséhez, ezen keresztül pedig a kutya szexuális viselkedésére van kihatással. A Jakobson szerv feromonok által kiváltott információi közvetlenül az agy szaglóhagyma és limbikus rendszerébe kerülnek, ahol az információk által befolyásolt érzelmi viselkedési formák sokasága alakul ki.
A kutyák azon képessége, miszerint szagok segítségével képesek eldönteni fajtársuk érzelmi állapotát, újabb kutatási területeket indított el a kutatók körében. Franciaországban széleskörű kutatásokat végeztek - és végeznek még napjainkban is - annak érdekében, hogy megállapítsák, a kutyák hogyan képesek az ember érzelmi állapotának megállapítására, és hogyan fordíthatnánk ezt a képességet az emberiség szolgálatába. Másik fontos kutatási terület - amelyet manapság Lengyelországban (is) végeznek -, hogy a halálos emberi betegségeket (pl.: rák) korai stádiumában ismerjék fel a kutyák szaglásának segítségével.
A legtöbb kutyatulajdonos tudja, hogy kutyája képes felismerni, gazdája éppen milyen hangulatban van. Az általunk küldött - számunkra talán kissé alulértékelt - apró jelek (egy vállvonás, felhúzott szemöldök, stb.) kutyáink számára fontos információk forrása. Kutyáink megrögzött és kifinomult "emberfigyelők". Ennek köszönhető megcáfolhatatlan a sikerük az emberiség mellett, többek között ezért is váltak az ember igazi társává.
A fentebb említett francia kutatásban mutatták ki először, hogy a kutyák a különböző hangulatban lévő gyermekek különböző testrészeit szagolják. Ha a vizsgált gyerekek egy aktív tevékenységből lecsillapodó állapotban voltak, a kutyák általában a gyermekek fejét, ha pedig az aktív, vagy valamilyen fájdalom által befolyásolt állapotban voltak, akkor inkább a felső végtagokat szagolták. Amikor a gyerekek nem produkáltak nyilvánvaló viselkedési formát, akkor az esetek túlnyomó részében a gyermekek törzsét és alsó végtagjait szagolták, és ritkán szagolták a genitális (ágyék körüli) területeket.
Egy másik - 1989-ben publikált - kísérletükben, gyermek bábukat öltöztettek fel a kutya számára "ismerős" és "nem ismerős" gyerekek öltözékével. A kutyák a "nem ismerős" gyerekek ruháival felöltöztetett bábuk esetében az anogenitális, míg az "ismerős" gyerekek ruháival öltöztetetteknél a fej és a törzs tájékát vizsgálgatták, szagolták.
A kutatók - fentiekben említett és más hasonló - kísérletsorozataik eredményéből arra következtettek, hogy a kutya elméje valószínűleg nyitott az emberi társadalom "szaganyagaira" és ezeket a szagokat is használják, dekódolják, gyűjtik, elemzik, összekapcsolják a különböző emberi viselkedésekkel és valószínűleg a különböző hangulati állapotokkal is, amely alapját képezi társasági szerepük emberiséggel való több évezredes sikeres együttélésének. (E terület fontos része a kutya ún. "kognitív térkép"-ének, ami viszont egy másik, később tárgyalandó cikk anyaga.)
E kutatások eredménye megmutatta, hogy kutyáink elképesztően csodálatraméltó képességét nem csak a már megszokott területeken használhatjuk, hanem egy új területen is, nevezetesen az emberi érzelmek kutatása területén is. Ez viszont valószínűleg tovább erősíti az ember-kutya amúgy sem gyenge alapokon nyugvó kapcsolatát.
Szerző: Ujhelyi Tamás