top of page

A nagy termetű Raphael alig 20 kiló volt, amikor menhelyre került. Azóta viszont már szépen kikerekedett.
 
Egyelőre még a Santa Fe-i állatmenhely munkatársai számára is teljes rejtély, hogy lett a normál esetben nagy testű és jól megtermett új-mexikói juhászkutyából egy alig 20 kilós, csont és bőr teremtmény. Pedig ez történt. Amikor Raphaelről az első képek megjelentek, a legtöbben még azon is csodálkoztak, hogy a kutya ezekután még életben van.

Csodálatosan átalakult a csontvázzá soványodott kutya.

Immár jó kezekben
 
Miután az első képek felkerültek a Facebookra, a kutya története robbanásszerűen terjedni kezdett a világhálón, míg végül a számos jóakarónak köszönhetően Raphael – igaz, iszonyatos állapoban – de eljutott a Santa Fe Animal Shelter központjába. Itt a gondozók azonnal ápolni kezdték az éhenhalás szélén álló, idősödő állatot. „Csodálatos volt az első együtt töltött esténk” - meséli ideiglenes befogadó gazdája, aki hozzátette, a kutyus először körbeszimatolta új környezetét, megismerkedett a többi kutyával. „A farkát mindeközben rendületlenül csóválta és csillogott a szeme” - mondta még.

Szépen kigömbölyödött
 
Ben Swan a menhely szóvivője ezt kiegészítendő elmondta, még mielőtt nevelőszülőkhöz adták volna Raphaelt, alaposan kivizsgálták és megállapították, a döbbenetes soványságát nem kizárólag az éhezés okozta. Az állatorvosok azt gyanítják, hogy az elégtelen táplálék miatt baktériumok szaporodtak fel az emésztőrendszerében, ezért nem tudott semmit se hízni. Hozzátette, mióta befogadták naponta 2,5 óránként eszik és remek bőrben van: a legutóbbi mérlegelésen már 36 nyomott és látványosan kikerekedett. Hamarosan örökbefogadható lesz.

 

Forrás: HÍR 24/ facebook.

bottom of page