EB/BEN SEGÍTHETEK?!
A szívféreg.
Sokáig azzal nyugtattuk magunkat, hogy ez a betegség a mediterrán országok sajátja, minket nem érint, de mostanra már ideje szembenézni a ténnyel: a szívféreg egyre több esetben jelenik meg Magyarországon is, így mind a gazdáknak, mind pedig az állatvédő szervezeteknek egy újabb parazita ellen kell tudni megvédeni kedvenceiket, illetve ki kell tudni zárni, hogy az érintett parazitával fertőzöttek-e, ez pedig nem olcsó dolog.
Mi is az a szívféreg?
A dirofilaria immitis egy fehér színű, akár 25 cm-esre is megnövő fonálféreg, melyet szúnyogok terjesztenek. A férgek szúnyog által bejutottatok alakja a gazdatestben éri el kifejlett állapotát, majd megkezdi a szaporodást. A férgek szaporodása során a vérben keringő, a fejlődés szempontjából első állapotnak tekinthető petéket tudják a terjesztésért felelős szúnyogok felvenni, majd egy rövid, bennük történő átalakulás után a következő fertőzési célpontba befecskendezni. A kifejlett férgek a tüdőartériában, majd a szívben telepednek meg. (A szívféreg nem egyenlő a bőrféreggel!)
Hogyan lehet kiszűrni, hogy egy kutya fertőzött?
A szívféreg-fertőzés a kezdeti időszakban alig-alig észrevehető tünetekkel jár, a későbbiek során fáradékonyság, köhögés, súlyvesztés adhatnak gyanút arra, hogy esetlegesen fertőzött kutyával van dolgunk, de a legbiztosabb az, ha elvégeztetjük a szívféreg szűrésre alkalmas vértesztet, hiszen annak az eredménye egyértelműen tájékoztat bennünket a kutya állapotáról. Ez gazdaként gyakorlatilag egyszerű szűrést jelent, ha azt követően a kutya megfelelő védelméről folyamatosan gondoskodik a gazdi, de az állatvédők tekintetében egyre inkább abba az irányba kell tudni elmozdulni, hogy a gondozásukba kerülő kutyák szűrése teljes körűen megtörténhessen. Ez viszont nagyon költséges dolog, viszont amellett, hogy nem is igazán felelős dolog fertőzött állatot családba kihelyezni (nem a fertőzésveszély miatt, hiszen a szívféreg nem terjed közvetlenül a kutyák között, ahhoz minden esetben szükséges a transzmitter szúnyog jelenléte), a szívféreg jelenléte hatalmas veszélyt jelent a kutyára. Egy-egy műtéti beavatkozás során a szívférgek akár az állat életének kioltásához is vezethetnek. Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy ez nálunk még nem fordult elő, de sajnos a jelen jegyzethez felhasznált kép egy műtétbe belehalt kutyánk szívéről készült...
Mi a teendő, ha a kutya fertőzött?
Amennyiben a kutyánk szívféreggel fertőzött, haladéktalanul meg kell kezdeni a kezelését. Jelenleg több kezelési mód is ismert, a kezeléshez használt injekció törzskönyvezése - tudomásunk szerint - Magyarországra még nem történt meg, így külföldről kell azt beszerezni, de ahány állatorvos annyi kezelési irányzat: célszerű a saját állatorvosunkkal konzultálni, hiszen a gyógyítás alapvetően mindig egy bizalmi kapcsolat. Ide is tudunk pozitív példát hozni, mert bár a halálozási arány magas a szívféreg-fertőzött kutyák esetében, de nem 100%-os, nekünk is sikerült már fertőzött kutyát meggyógyíttatnunk. A gyógyítás költségei azonban hatalmasra rúgtak.
Hogyan előzhető meg a fertőzés kialakulása?
A fertőzés kialakulásának elkerülésére két módszer alkalmazható, leghatékonyabb ezek kombinálása. Az első a terjesztő szúnyogok kutyától történő távoltartása. Érdemes tehát az általunk alkalmazott bolhanyakörv vagy csepp dobozáról tájékozódnunk, hogy a bolhák és kullancsokon túl alkalmas-e egyéb paraziták ellen. A teljesség igénye nélkül a Scalibor nyakörv, az Advantix, Advocate, Stronghold és exSpot cseppek a terjesztésért felelős dalos szúnyog elleni védekezésben hatásosak. A második módszer a már véráramba került, de még nem kifejlett férgek irtása, mely történhet pld. Milbemax féreghajtóval, viszont fontos tudni, hogy ez a féreghajtó a szívférges, kifejlett férgeket is a szervezetében hordozó kutyák esetében az állat elhullását eredményezheti, így csak tesztelten negatív kutyák esetében, megelőzési célra alkalmazható.
A szívféreggel kapcsolatban további információkat érdemes a saját állatorvosunktól beszerezni, bár az internetes irodalma is számottevő - most már magyar nyelven is. Egyesületünk igyekszik a lehetőségeihez mérten védencei szűrését, s a fertőzés elleni védelmét folyamatosan biztosítani, de sajnos egyelőre teljes körűségről nem beszélhetünk. A cél mindenesetre annak elérése
Így néz ki a szívféreg elleni teszt , ami KB 1000 forintba kerül.
Megelőzés.....
Az ára 7000-10 000 Ft között.
Advantix Spot On oldat kutyáknak
Repellens hatású Spot On kutyák számára kullancsok, bolhák, szúnyogok, lepkeszúnyogok, legyek és tetvek ellen.
Ára 4000- 5000 Ft között.