top of page

A “legelés” hátterében többféle ok lehet - a szakemberek között is többféle álláspont létezik erre vonatkozóan. Alapvetően a fűevés hátterében valamilyen hiánybetegség húzódhat meg.

Leggyakrabban rost-, ásványianyag- és/vagy vitaminhiány van a háttérben, de emésztési problémákkal kapcsolatosan is megfigyelhetünk fűrágást. Itt nem a fű (növény) elfogyasztása látszik lényegesnek, hanem annak rágcsálása, csócsálása, melynek során növényi nedveket (a keserű ízanyagok segítik az emésztést, étvágyjavító hatásúak) és persze közben némi rostot is fogyasztanak az állatok. Kétségtelen, hogy némely állat tetemes mennyiségű növény elfogyasztására képes, de ezt rendszerint rövid időn belül ki is hányja.

 

Azt is megfigyelhetjük, hogy kutyánk nem ötletszerűen legel, hanem egy-egy meghatározott fű- vagy gyomfajtát keres erre a célra. Leginkább a lédús, friss, harmatos növényeket és nem az elszáradt, elöregedett hajtásokat kedveli.

 

Van, aki úgy véli, hogy az állat “szándékosan” eszik füvet, mert ennek segítségével “szeretne” hányni. Nos, ez a fajta tudatosság nagyon kevéssé valószínű. Annál is inkább megkérdőjelezhető ez az állítás, mert a kutyák (és macskák is) meglehetősen könnyen hánynak, azaz ez a folyamat náluk teljesen hétköznapi, nem igényelnek hozzá segédanyagokat.

 

A különböző növények megrágása, kóstolgatása hozzátartozik a kutyák (macskák) környezetének megismeréséhez. Ahhoz hasonló folyamat ez, mint amit kisgyermekeknél tapasztalhatunk, akik minden új dolgot a szájukba vesznek, és ízleléssel, ajkuk tapintásával “ismerkednek” az újdonsággal. A kutyák és macskák is ekként járnak el, amikor “feltérképezik” a környezetüket. Megtanulják, hogy minek van jó, és minek kevésbé jó vagy rossz íze. Amit megkedvelnek, azt később is kóstolgatják, és ez szokássá is válhat. Tehát nem minden fűevés hátterében van feltétlenül hiánybetegség.

 

Ha az állat láthatóan nagy mennyiségben fogyaszt növényi részeket, gondolni kell a hiánybetegségekre, esetleg emésztési problémákra is, és érdemes felkeresni a kezelő állatorvost.

Miért eszik a kutya füvet?

bottom of page